A rendkívül aszályos tavasz nem kevesebb kárt okozott idén hazánkban, mint a júniusi Medárddal érkező, helyenként akár az 50 mm-t is elérő felhőszakadások. A klímaváltozás hatásaitól, a szélsőséges időjárási eseményektől számos kistelepülés szenved. A Belügyminisztérium és a WWF Magyarország LIFE-MICACC projektje keretében azonban már öt kistelepülésen elkészültek azok az első prototípusok, melyeknek célja a természetes vízmegtartás, és hogy hosszú távon segítsék a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást.
Püspökszilágyon a hegy- és dombvidékekre jellemző villámárvizek jelentenek veszélyt a település épített környezetére, Rákócziújfaluban a belvíz és az aszály okoz károkat a gazdálkodóknak. Bátyán a hirtelen lezúduló nagy esők, majd hosszú, száraz időszakok váltakozása jelent problémát, a Homokhátságon fekvő Ruzsa évtizedek óta küzd a vízhiánnyal és a talajvízszint folyamatos süllyedésével. Tiszatarjánban a hullámtéri vizesélőhelyek szárazodása és az özönnövények terjedése jelzik a környezeti változást – olvasható a sajtóközleményben, illetve a 2021-ig tartó LIFE-MICACC projekt honlapján.
Püspökszilágy: lefolyáslassítással a villámárvizek ellen
A Cserhátban található Püspökszilágyon a gyakran villámárvizeket okozó Szilágyi-patakon a gyorsabb vízelvezetés helyett a lefolyás lassítására, a víz megőrzésére fektették a hangsúlyt. A falu feletti vízgyűjtő területen hét darab szivárgó rönkgát épült a patakot tápláló időszakos vízmosásokon.
A kis gátak helyben kitermelt rönkfából épültek azzal a céllal, hogy felhőszakadáskor a hirtelen összegyűlő vizet és a szántókról lemosott talajt megfogják, és csak lassan engedjék tovább.
Bátya: újítás a csapadékvíz-gazdálkodásban
Bátyán a hirtelen lezúduló csapadék gyakran elöntött néhány utcát és pincét. Az elvezetés helyett az esővíz megőrzése mellett döntöttek, hiszen az éves csapadék Bátyán sem haladja meg az 550 mm-t, ami jóval kevesebb a szükségesnél. A projekt keretében az összegyűjtött esővizet egy régi, korábban elhanyagolt anyagnyerőhelyre (agyaggödör, kubikgödör) vezették a falu szélén, ezzel egy mintegy 1 hektáros vizesélőhelyet hoztak létre.
Az így születő kis tó megőrzi Bátya értékes vízkincsét a szárazabb időkre, beszivárogva visszapótolja a talajvizet, elpárologva pedig javítja a mikroklímát, táplálja a növényzetet és mérsékli a klímaváltozás hatásait.
Rákócziújfalu: nem pazarolják el a belvizet
A Közép-Tisza mellett fekvő Rákócziújfaluban is egyre nagyobb gondot jelentenek az egész Alföldön jellemző vízgazdálkodási problémák. A napsütéses órák száma magas, ezért a potenciális párolgás jóval meghaladja az éves csapadék mértékét: az ország legaszályosabb vidéke ez. Ugyanakkor tavasszal gyakran károkat okoz a gazdáknak a hóolvadásból vagy esőből származó, a földeken megálló belvíz.
Az önkormányzati beruházásban készülő belvíztározó erre a kettős problémára kínál megoldást azzal, hogy a tavaszi vízbőség idején eddig a Tiszába engedett, ezzel elpazarolt vizet a belvízelvezető csatornából egy mélyebb fekvésű területen kialakított vizesélőhelyre kormányozza. A csatornára egy szabályozható zsilip épült, ezáltal a távolabbi földek is később érzik meg a szárazságot.
Ruzsa: a hulladékvíz is érték
A Homokhátságon fekvő Ruzsán mára a víz ritka kinccsé vált, az egyre szárazabb tájban a belvízelvezető csatornák is sok éve üresek. A településen a természetes felszíni vízkészlet hiányával és a talajvíz süllyedésével kell szembenézni, amit az egyre melegebbé és szárazabbá váló éghajlat tetéz. Ebben a helyzetben minden csepp víz számít: a szennyvíztisztítóból kikerülő napi átlag 150 m3 tisztított szennyvíz, valamint az új ivóvíztisztítóból elfolyó 10-20 m3/nap technológiai víz is értékes erőforrás.
A LIFE projektben mindkettő visszatartására készült megoldás. A szürkevizeket többé nem engedik elfolyni a csatornába, hanem egy-egy kis tóba gyűjtik össze, majd egy második medencébe juttatva beszivárogtatják a talajba. Emellett egy kisebb belvízelvezető csatornára egyszerű, fából épült zárások kerültek, hogy ha mégis beköszöntene egy csapadékosabb időszak, a víz ne folyjon el a területről, hanem a parti legelőn terüljön szét.
Tiszatarján: tájgazdálkodás a hullámtéren
Tiszatarján a Borsodi-ártérhez tartozik, sorsa szorosan a Tiszához kötődik. A folyó szabályozását követően a vizesélőhelyek lecsapolása, a szántóföldi gazdálkodás terjedése a hullámtéren, a szárazodás erősödő hatása, majd az állattartás visszaszorulása miatt az ártéren özönnövények (például a gyalogakác) uralkodtak el. Néhány évvel ezelőtt a WWF Magyarországgal együttműködve Tiszatarjánban kialakítottak egy fenntartható ártéri gazdálkodási modellt, amely megoldást jelentett a gyalogakác visszaszorítására.
Az özönnövénytől megtisztított terület egy részén szürkemarhák és vízibivalyok legelnek. Az éghajlatváltozás következtében azonban a hosszú, száraz évek alatt még a vízibivalyok élőhelyéül szolgáló, hullámtéri kubikgödrökből kialakult tavak is szinte kiszáradtak. A visszatartható vízkészletek növelése érdekében a gödröket most egy újabb medencével bővítették, a partokon pedig természetes rézsűket alakítottak ki. A projekt keretében épült egy stég is, ahonnan a látogatók közelről figyelhetik meg a bivalyokat. Hamarosan megnyílik az ökoturisztikai vonzerőt jelentő, szabadon látogatható Vízibivaly tanösvény is. ♦
