A Wizzair reggeli járata svájci pontossággal landol Milánóban, így reggel kilenckor már a reptér autókölcsönzőjében várom, hogy megkapjam a kiválasztott Fiat 500-ast. A fehér kisautó elindul velem a Luganói-tóhoz. Bő egy óra múlva pedig már a svájci határon vagyok, ahol megállítanak és autópályamatricát vetetnek velem. Kártyát is elfogadnak. Svájci profizmus. De most csak átautózok az amúgy szép Lugano-n, hogy tőle 14 kilométerre elfoglaljam a szállásomat a mesés Parco San Marco Hotel & Beach Resortban.
Hegyek, hegyek és hegyek…
A tó partján a hegyoldalban teraszosan épült szállodában a mélygarázs eltűnik a hegy belsejében, innen liftek visznek fel a lobbiba. A tervezők igen nagy fantáziával alakították ki a külső és a belső tereket. Minden a hegyoldalban, több szinten. Lépcsőzni mégsem kell túl sokat, mert több lift is van a hegy belsejében. Két külön medence oázis várja a vendégeket, az egyik a felnőtteké, a másik a gyerekeké. És még ott a tóparti strand is, ami meseszép. Az árnyas fák helyett a vízben lévő stéget választom az utazás kipihenésére. Beúszom a tükörsima vízbe, aztán kifekszem a stégre és gyönyörködöm: körülöttem 1000 méter magas hegyek, alattam a néhol 200 méter mély Luganói-tó. A látvány beég a retinámba.
Délután irány Lugano, ami ugye nem olasz, de itt a határok tényleg nem számítanak. A szemközti Campione D’Italia területe például beékelődik Svájcba, s bár Olaszország része, mégis a svájci vámszabályok vonatkoznak rá. Mielőtt a központba mennék, felkanyargok a város mögött magasodó hegyoldalba. Innen mesés panoráma nyílik a városra és a közel 50 négyzetkilométernyi területű tóra. Itt minden villa teraszáról káprázatos a kilátás. És persze a villák száma is magasan az európai átlag fölött van.
Lugano nemcsak Ticino régió legnagyobb városa, hanem Svájc harmadik legfontosabb kereskedelmi és pénzügyi központja is. De a zölden viruló parkok és virágok városa is, amelynek „Rózsadombján” csodás kis paloták bújnak meg. Ha még szebb kilátásra vágyunk, a városközpontból felvonóval juthatunk fel Monte Bré hegy csúcsára. Lugano még igyekszik megőrizni a középkori hangulatot, az épületek szépen felújítva, és nagyon sok a zöld terület. A lugánóiak imádják a parkokat, a virágokat, svájci takarosságot érezni mindenütt. A tóparton is van egy óriási park, a Parco Ciani, közepén a Ciani villával. Számtalan színes virág, szökőkutak, szobrok és a vízbe lógó fák mellett sétálgatok és élvezem a svájci-olasz hangulatot.
Palota a tó vizén
Következő állomásom a Lago Maggiore ismét az olasz oldalon. De először a tó északi részét látogatom meg, ami még Svájc Ticino tartományához tartozik. Első megállóm Locarno, amelyről először a történelem órán hallottam az első világháborút lezáró szerződés miatt. Locarno hangulatos nagyváros, de az igazi szépség a Maggia folyó túloldalán, Asconában vár.
A belváros szélén leparkolom a kocsit és a kis zegzugos utcácskákon lesétálok a tópartra, az óvárosba. Bár Svájcban járok, inkább olaszos, latinos a város hangulata. Az óváros közepén áll a Szent Péter és Pál-templom, innen az egyik kis utcácskán máris a meseszép tóparti sétányon vagyok. A gyönyörű középkori épületek, a sima víztükör és a csodás hegyek a háttérben már-már giccsesen szép összhatást adnak. Egy festő nem festhetett volna szebbet. Végigjárom a gyönyörű középkori épületeket, benézek a régi városházára és megnézem a San Michele erőd romjait is. A tópart egyik teraszán iszom egy eszpresszót, mégiscsak Svájc olasz részén vagyok.
Utamat a kanyargós tóparti úton folytatom, előttem egy régi Lancia Cabrio, ilyet sem látni sokat manapság. Úti célom Stresa, a tó talán legelegánsabb üdülője. De a hangulatos kisváros körbejárása várhat, először a szemközti szigeteket szeretném felfedezni. Egyszer láttam úti filmet a festői szépségű „Isola dei Pescatori”-ról, azóta szeretnék eljutni a Lago Maggioréhoz. A kikötőben parkolok és máris a Halászok szigete felé visz a menetrend szerinti hajó. Vagy mégsem? Az első megálló az Isola Bella, ami a legnagyobb látványosság a tavon, így kiszállok. A sziget tulajdonképpen egy palota és annak mesés kertje. A belépőjegy megvétele után máris a 17. századi palota elegáns termeiben bolyongok, gyönyörködöm a muránói üvegcsillárokban, a Borromeo család festményeiben, a korabeli bútorokban és műtárgyakban. De legjobban a kilátás tetszik: minden irányban a tó vize és a távolban a csodás hegyek.
A tényleg nem mindennapi palotát III. Carlo Borromeo építette feleségének, a sziget névadójának. Tehát a sziget Isabella számára készült, a nevét is innen kapta. Persze a bella olaszul szépet jelent, de ez senkit ne zavarjon össze. Nem véletlen a helyszínválasztás, a tervezők azt a hatást akarták elérni, mintha az épület vitorlásként suhanna a tó vizén. Mit mondjak, sikerült. De a palota emléke eltörpül a 10 teraszból álló barokk kert mellett. Bár elsőre giccsesnek gondolom, néhány percnyi séta után rájövök, hogy nem véletlenül Itália egyik büszkesége a szökőkutakkal, isteneket ábrázoló szobrokkal, egzotikus fákkal, bokrokkal díszített park. Itt aztán lehet sétálni és nem mellesleg lépcsőzni.
A lépcsőzetes kertben összesen tíz teraszt alakítottak ki 32 méteres magasságban. Séta közben szentjánoskenyérfák, leánderek, citrom-, és narancsfák, cédrusok, babérfák, magnóliák között készülnek a szelfik. És ha szerencsénk van, lencsevégre kaphatunk egy színes pávát, papagájt, vagy fácánt egy szökőkút árnyékában. Jó fotó lesz, mind mindegyik, ami ezen a vidéken készül.
Az Olaszország kalandosan – Ahol villát vennél, ha tehetnéd! című cikk összes érdekességét a Világjáró Magazin legutóbbi, VJ 2019./155. lapszámában találjátok. A magazinban olvashattok még fővárosunk olyan különleges szépségeiről, mint a parlament kupolája, de egy részletes cikkben Antalya utcáit és Andalúzia szenvedélytől vibráló tereit is körbejárjuk. A magazint, és a korábbi lapszámokat a VJM Shop-ban vásárolhatjátok és rendelhetitek meg.
