santi
Santander egyik jelképe, a Centro Botín művészeti és kiállítótér

Hullámok hátán, barlangok mélyén – Látnivalók Észak-Spanyolországban

Ha általában Spanyolországra gondolunk, akkor a szikrázó napsütés, az állandó 28 fok, a rozsdabarna falucskák, a sok templom és kolostor, az óriási erődítmények és egy-két zöldellő erdőség jelenik meg a lelki szemeink előtt. Hát ezek után el tudjátok képzelni, micsoda kultúrsokk volt megérkezni Észak-Spanyolország, pontosabban Cantabria régió hűvös tavaszába, amikor itthon már javában dúlt a nyári hőség.

A hegyek ködfelhők mögött bújtak meg, a tenger hullámai szörfözésre hívtak és annyi volt a buja zöld terület, valamint a földalatti látnivaló, hogy szóhoz sem jutottunk. Bár más Spanyolországot kaptunk, mint amire számítottunk, de ez nem azt jelentette, hogy bármivel is rosszabbat, csak egy másfajta klímát, természeti környezetet és hangulatot. A Cantabria régió ugyanis az ország zöld szíve, mely a Cantabriai-tenger, vagyis az északi partok mentén elterülő Vizcayai-öböl és a Cantabriai hegyek között húzódik. A régió elsődleges vonzereje 200 kilométer hosszú partszakasza, mely megannyi különleges területet foglal magába. A tenger mentén találunk magasból alázuhanó sziklafalakat, kis szigeteket, csodaszép, tágas öblöket és végeláthatatlan, homokfövenyes strandokat is.

Picos de Europa a távolban

Nekünk négy nap alatt sikerült felfedeznünk a vidék egyik legérdekesebb nemzeti parkját, amely egyben állatpark is, feljutottunk a Picos de Europa kilátóponthoz karnyújtásnyira a felhőktől, láttunk hármat a világ legszebb és történelmileg legfontosabb barlangjai közül, és olyan tradicionális spanyol vacsorában volt részünk a szabad ég alatt, ami után még ma is sóvárgunk. És mindezt úgy, hogy a főváros meglátogatása után csupán a környező városkákig kellett elbuszoznunk. Mivel négy napunkból egyet sem kellett egész napos utazással tölteni, ezért minden percét ki tudtuk használni az útnak.

 

A Ryanair közvetlen járata hétfő hajnalban indult Budapestről Santanderbe és reggel kilenc óra körül már ott is volt a repülőtéren, ami nagyjából tíz percre van a városközponttól autóval, de állandó buszjárat is közlekedik az útvonalon. Innen szinte rögtön a tengerpartra indultunk, pontosabban a Somo Beach irányába, a Santander-öböl keleti részébe.

Tengerparti idill

A 200 méter hosszú és 80 méter széles föveny Cantabria egyik leghosszabb – több mint négy kilométeres – egybefüggő partszakaszának, a Ribamontán al Mar-nak a része. Hozzá tartozik még az El Puntal és a Loredo part is. Ha Somora megyünk pont szembe kerülünk Santander tengerbe nyúló részével és láthatjuk a fenséges La Madalena kastélyt, a Cabo Mayor világítótornyot és az elhagyatottnak tűnő Mouro szigetet is. De a Somo Beachre mégsem a szép kilátások miatt érkeznek az emberek, és mi sem azért mentünk oda, hanem hogy hódoljanak a vidék egyik legkedveltebb sportjának, a szörfözésnek. Az első spanyol szörföző Jesús Fiochi is itt, Santanderben, az El Sardinero Beach-en lovagolta meg a hullámokat 1963-ban.

Profik, szörf tanfolyamra járó gyerekek és a teljesen kezdők is jól érezhetik itt magukat

Azóta a vidék annyira híres szörfös úti cél lett, hogy már az 1980-as években, Amerikában is tudták, hol van Somo, habár azt nem, hogy hol van Santander. A homokfövenyes part mentén épült fel Somo városkája, ahol egyre-másra nőttek ki a szörfsulik, a szörfcentrumok, táborok, kávézók, apartmanházak és egy gördeszka park is, hogy a szárazföldön is folytatódhasson a gyakorlás, ha kell. Csapatunk a „La Curva” Szörfház és Iskola növendéke lett úgy 3-4 órára. Az idő egyáltalán nem volt verőfényes és meleg, így a szürke ég alatt, még inkább olyan volt az egész neoprém-ruhás bemelegítés, aztán a habokba csapódás, mint egy sportfilmben. Semmi szépítés csak a kemény munka, aminek a végén még több munka van és az érdem az pár másodpercnyi egyensúlyozás a deszkák tetején. Fárasztó, de felejthetetlen élmény.

A Cabo Mayor világítótorny – shutterstock.com / saiko3p

Egy kicsi pihenés után – mivel a környező tengerpartok és a tartomány fővárosa között tényleg nincsenek akkora távolságok –, már jöhetett is Santander felfedezése. Amint már említettem, ha repülővel érkezünk, 15 perc alatt bent lehetünk a városközpontban a helyi járattal, de ha buszos utazást választunk, akkor akár a franciaországi Bordeaux városából is ideutazhatunk nagyjából hat óra alatt. Mindkét esetben a késő délelőttöt már a városban tölthetjük.

A város legszebb épületei egy kupacon – shutterstock.com / trabantos

A történelmi belvárosban varázslatos épületek tornyosulnak a háttérként szolgáló tenger és a hegyláncok előtt. De a város főattrakciója mégis az El Sardienro Beach, ami előtt ott fut a város promenádja, mellette a Gran Casino hófehér kivilágított belle époque épületével és a Plaza Italia, melynek elegáns nyári teraszai mindig tele vannak élettel. De a két pazar építmény mellett sok kicsi étterem is található errefelé, ahol esténként mindig jó a hangulat és két üres széket mindig találni.


Találkozás egy ezüsthátúval

A Cabarceno Természeti Park nem mondható sem hagyományos értelemben vett állatkertnek, sem pedig nemzeti parknak. Ez egy olyan terület, amit emberkéz alkotott miután befejezték itt a nyíltszíni bányászatot. A karsztvidéken egy 750 hektáros terület alakult ki, amit szépen lassan a természet is visszahódított. Most öt kontinens több mint 150 állatfaj él itt, szinte teljes szabadságban. A parkot egy 20 kilométeres úton lehet bejárni, vagy pedig egy kabinos libegővel, ami átvisz a terület felett.

Felejthetetlen élmény átsiklani a terület felett
Nyugodt és rendezett körülmények között élhetnek

Alattunk óriási erdős, sziklás területek suhannak el, ahol olyan állatok élnek és szaporodnak, mint a barna medvék, tigrisek és gorillák. Az utóbbival most találkoztam először ennyire közelről. Hátborzongató és  könnyfakasztó pillanat volt. Tudtuk, hogy bent az alkóvban ott a vezér, az ezüsthátú, de nem úgy tűnt, hogy megmutatja magát. A többiek aludtak, ettek, az egyik fiatalabb gorilla még meg is mutatta mit rágcsál éppen. Aztán indulnunk kellett, s mintha erre a végszóra várt volna, kijött a helyéről a vezér. Még most is beleborzongok a pillanatban, mikor büszkén és rendíthetetlenül előbukkant. Lassan felénk jött, aztán mint aki megunta a csodálatunkat, megfordult és leült enni, természetesen háttal nekünk.

Napraforgókat Gauditól

Comillas-ban járunk egy tengerparti üdülővároskában, 50 kilométerre nyugatra Santandertől, ahol a spanyol királyi család előszeretettel töltötte a nyarait. Ennek hatására természetesen egyre szebb épületeket emeltek a környéken, és a tehetősebb polgárok is mind itt próbáltak házakat venni. Közülük az egyik legszebb- és híresebb a Capricho de Gaudi, mely Villa Quijano néven is ismert, és 1883-ban kezdődött el az építése.

Sok minden más mellett az az érdekessége, hogy Gaudi ekkor még csak kezdő építészként dolgozott, de zsenialitása oly ismert volt, hogy ugyan ebben az évben rábízták élete főművének a Sagrada Familia-nak a megvalósítását is. Viszont a Capricho lett az első olyan alkotása, ahol szabadon dolgozhatott mindenféle formával, színnel és funkcióval. A Capricho minden tekintetben lenyűgöző épület, még úgy is, hogy Gaudi végül nem tudta befejezni, mert a megrendelő leállította a munkákat. Hogy miért? Azt a lelkes és jól informált tárlatvezetőktől tudhatjuk meg, ha ellátogatunk Comillas városkájába, a varázslatos Gaudi villához. Csak ne felejtsünk el előre bejelentkezni.

Bölények a barlangfalakon

Cantabria régióban megannyi barlang és régészeti terület található, köztük tíz olyan nagy jelentőségű helyszín, melyeket egymás után UNESCO Világörökségi listára vettek. Ilyenek az általunk is felkeresett Monte Castillo barlangok és a történelem könyvekből biztos ismert Altamira barlang. Ezek rövid buszúttal elérhetők Santanderből és a helyi utazási irodák is folyamatosan indítanak kirándulásokat a föld mélyébe.

Cueva del Soplao, az El Soplao barlang

Az El Soplao barlang egy különlegesen szép, modern technikával felszerelt „hangos” és színes barlang, ahol a gravitációt meghazudtoló cseppkövek nőnek, úgy akár a korallok csápjai. A Monte Castillo, El Castillo barlangja elrepít minket egy olyan korba, mikor a vadászat, az alkalmazkodás és a túlélés volt az ember három legfontosabb tevékenysége. A kanyargós, tágulós és szűkülős járatok falain hibátlanul ábrázolt ülő és hátranéző bölények, nagy pocakú lovak és ősi kézlenyomatok, pontozások, csíkozások láthatók. Egy karnyújtásnyira előttünk ott az emberiség múltja.

A bejárható “neobarlang” falfestményei

Az Altamira barlang pedig minderre rátesz még egy lapáttal. Mivel az eredeti barlangba csak egy évente megrendezett sorsolás alkalmával juthat be pár szerencsés látogató, ezért nem messze tőle található egy „neobarlang” és múzeum, ahol felépítették a történelmi barlang másolatát, minden falfestményével együtt. Persze a holografikus kivetítők sem maradhattak el, így az eredeti nem rongálódik tovább, de mi is megtudunk mindent, amiről eddig csak a könyvekben olvastunk.

Elragadó örökség a hegyek mélyén

Potes Cantabria egyik legszebb falucskája. Pontosan a történelmi Liébana régió közepén található, mely egy olyan gyönyörű terület, amit hatalmas hegyek és zubogó folyók vesznek körül, nem véletlen, hogy a falu központját kulturális örökségnek kiáltották ki.

A város tele van szállásként kiadó magánházakkal
Potes városkájának megannyi kőházacskája és két gyönyörű hídja is van

A településen megannyi kőhíd, házak alatti szűk átjáró és réges-régi kőházak találhatóak. Bizonyos fordulókban pedig régi fotókat láthatunk a falakon, és ha jól figyelünk észrevehetjük, hogy ugyanazt az utcát mutatja, mint amin most állunk – és a kettő között szinte semmi különbség nincsen, pedig a története a 14. századig nyúlik vissza. Ha szeretnénk meglátogatni Potes falucskáját érdemes például novemberre időzíteni az utazást, mikor itt rendezik a régió legnagyobb élő állat vásárát és kiállítását.

Ínycsiklandó változatosságok

Azt gondolhatnánk, hogy Spanyolországban nem szól másról az étkezés, csak az apró falatkákról, a tapas-ról, vagy ahogy Cantabriában hívják, a pinchos-ról, illetve az olívabogyókról és a chorizo kolbászról. Mi is nagyjából így gondoltuk, míg szó szerint végig nem kóstoltunk mindent a tengerparttól a hegyekig. Előbbinél mi mást tálaltak volna fel, mint halakat és homárt, amit a Santander kikötőjében található Asador Itxaski Étterem kifogástalanul készített el.

Asador Itxaski étterem a tengerparton

Tovább haladva, egy kicsit már feljebb, Potes városkájának közelében találtuk a hamisítatlan hegyi konyhájáról híres El Oso de Cosgaya Hotelt és Éttermet, ahol a kemencében sült hegyi egytálételben, az ocido montañés-ben a csicseriborsótól a főtt csülkön és savanyú káposztán keresztül minden volt, persze chorizo is.

A hegyvidéki El Oso de Cosgaya Hotel és Étterem

Visszatérve Santander belvárosába a harmadik napon a La Bodega del Riojano-ba szólt a foglalásunk. Bár régi vágású spanyol étteremnek tűnik, a bejáraton túl sötét faborítású bárral és kis alkóvokkal, ahol egy pohár sör és egy-két pinchos mellett elolvashatjuk a napi híreket; beljebb, a nagy térben Michelin-csillagra érdemes kiszolgálást találunk, mesterfogásokkal.

A La Bodega del Riojano

Negyedik éttermünk szintén eltért attól, amire számítottunk. A hegyek közé ágyazott Ramales de la Victoria községben, egy régi kőházban található El Ronquillo Étterem szintén nem hétköznapi konyhát vitt. A több díjjal is kitüntetett séf helyi alapanyagokkal, de nagyon új elgondolásban főzött. A gasztronómiai utazást végül egy olyan vacsorával fejeltük meg, amelyik egyik étterem kínálatához sem hasonlított.

Restaurante La Union – Puente Viesgo – facebook.com

Utolsó Spanyolországban töltött napunk estélyén kiszabadultunk Puente Viesgo városkájának késő éjszakáig nyitva tartó éttermecskéi közé. A La Union közösségi házként is működött; miközben mi kint ettünk a teraszon, a helyiek az esti akciófilmet nézték a tévében. Kértünk mindenből, amiről csak egy kicsit is tudtuk mi lehet az. A rendelésünk mennyiségén még a konyhafőnök is meglepődött, és az ételek csak érkeztek és érkeztek. Apró gőzölgő finomságok a rabas-tól (sült tintahal) kezdve a rákon és a sült kolbászon át, a néhol meghatározhatatlan rántott dolgokig.

A cserépedényben sült rákocskákat ne hagyjuk ki!

A kiadós vacsora során mindenkinek jutott mindenből két nagy korsó sör kíséretében, amiért fejenként 12 eurót fizettünk. De a sós ételek mellett meg kell még említeni Cantabria desszertjeit is, melyeket minden étteremben és üzletben kapni. Az egyik a quesada, ami egyfajta spanyol sajttorta, de inkább olyan mint a mi sűrű grízpudingunk átsütve, illetve a sobaos pasiegos, ami egy egyszerű piskótának tűnik, de az ízesítése semmihez sem fogható. Ha szeretnénk hazahozni, ügyeljünk rá, hogy rendes, minőségi vajból készüljön – ez adja az igazán finom ízét.

A Világjáró Magazin utazását a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal – Bécs, valamint a CANTUR, SA szervezte és támogatta. További információk: www.tourspain.es / www.spain.info

(Összesen ennyien olvastátok: 2 129 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

Dűnék, csillogás és zene

Bár Kairó tömegei mellett még Manhattan is egy szellemváros benyomását kelti, a...
Teljes cikk