Ha valaki emlékszik a Picasso kalandjai című filmre, az rögtön otthon van és hallja, amint Pablo apja sorolja a neveket: Sevilla, Andalucia, Còrdoba, Málaga… és a többi, sorban. Nos, minden nem fért bele az egy hétbe, de amit láttam, bőven kárpótolt. És legalább van indok, hogy miért kell majd újra elindulni.
Andalúziáról elsőre az andalúz lovak, a bika, a sherry, a tapas, a bor, az olíva és a flamenco jut eszünkbe. És a „mañana“. Persze a hölgyeknek elsősorban Antonio Banderas, de jól van, megemlítem majd őt is, ígérem. A tartomány neve a középkori arab megszállók (mórok) által létrehozott állam, „al-Andalúsz” nevéből származik. Az andalúzok nem kapkodós nép. Ebben a melegben ki is lenne az? Nyáron nem ritka a 40-45˚C sem. Ez indokolja a szieszta intézményét: a délelőtti műszak után mindenki hazamegy, ebédel, pihen és visszamegy dolgozni. Így aztán a vacsora általában 9 után kezdődik, és persze ezt sem sietik el.
A király meghökkentő ösvénye
Felejthetetlen élményem (az egyik) az El Caminito del Rey út. Ez egy bő nyolc kilométeres séta, másfél kilométeres felvezetővel. De megéri a fáradságot, ugyanis olyan látványban lehet részünk, ami kevés helyen adatik meg. Az út az El Chorro-kanyon oldalán indul, ahol a múlt század első éveiben nagyratörő építkezések kezdődtek a folyók hasznosítására. A két vízesés közötti 2-300 méteres, függőleges sziklafalban kígyózó ösvényt bravúros építészeti megoldásokkal vezették végig. A két építési terület között összeköttetést biztosító, csupán egy méter széles, de 100 méteres mélység felett vezető útvonalat XII. Alfonz spanyol király is meglátogatta. Ennek köszönhetően az ösvény új nevet kapott: El Caminito del Rey, azaz az Király ösvénye.
Aztán az időjárás és a sziklaomlások több helyen meggyengítették, néhol le is rombolták az eredeti utat így az járhatatlanná vált. Lezárták (s bár egy acéldrót vezetett az eredeti ösvény mellett, ezzel egy nem túl nehéz, viszont életveszélyes via ferrátát hozva létre) és meg is tiltották a használatát, de jó páran azért így is végigjárták. Több haláleset után a kormány úgy döntött, hogy felújítják az ösvényt és 2015 márciusától újra járható az eredeti út felett a Caminito.
A bevezető szakasz után kaptunk egy sisakot és vezetőt. Amikor kijutottam az ösvényre, elállt a szavam: százméteres magasságban egy vékony deszkajárdán menni még csak csak, de aztán következik az üvegfenekű kilátó, majd egy függőhíd is, aminek az alja acélháló. És csak egész enyhén billeg a léptek alatt. Útközben vannak pihentető szakaszok és szinte mindenhol látni, milyen rombolást végzett az időjárás a régi ösvényen.
Fontos tudni: csak előzetes bejelentés alapján lehet elindulni, a védősisak kötelező, levenni tilos és nem szabad szelfibotot használni. Miután megadtuk a léleknek, ami jár, igazán megérdemeltük, hogy egy kiadós ebéddel kényeztessük magunkat.
Bikaragu és álomfagylalt
Például a nem messze fekvő Antequerában, melyet Andalúzia Firenzéjének is neveznek rengeteg temploma miatt. Antequera felett az Alcazaba, azaz mór erőd emelkedik és szinte mindenhonnan látni a Szerelmesek szikláját, mely a legenda szerint egy tragikus végű mór-keresztény szerelmespár sorsára emlékeztet. Formája miatt az Alvó ember sziklája néven is ismert. Antquerában van egy bikaaréna, melynek éttermében (Restaurante Plaza de Toros) csodás bikafarok-ragut lehet kapni, persze előtte a szokásos előételfolyam: fogoly csőben sütve, hal köntösben, karamellizált fokhagymával párolt zöldségek, aztán tőkehal konfitálva és csak ezek után hozták a ragut, szalmakrumpli fészekben. Azt is elmondták (vegák és állatvédők most ugorjanak pár sort), hogy, ha igazán friss toro-t akar enni valaki, akkor hétfőn kell jönni a viadalok után.
A viadalok nem folyamatosak, minden városnak megvan a saját ideje, például augusztus második hete. A raguhoz vörösbor illik, de ez megint más, mint szerte a világban. A pincér annyit kérdez: fehér, vagy vörös? És itt most megint csak nem az a lényeg, hogy a borról szakmai alapon kezdjünk értekezni, a spanyolok nem vacakolnak sokat a kérdéssel. Amikor a halhoz fehéret kértem, az oly mértékben passzolt, hogy könnybelábadt a szemem. Ebéd után a bikafarok-raguhoz pedig príma vörösbort, pedig csak annyi volt a megbeszélés, hogy „tinto rosso”.
A fehérborok általában fiatal, friss üde, kissé gyümölcsös borok, némelyik még érezhető pezsgéssel. A vörösek nehéz, sűrű, cabernet jellegűek, általában három-öt évesek, kissé olajosak, szép aromákkal és lecsengéssel. És a desszertek! Ebből is van választék, általában valamilyen helyi, vagy házi specialitás: kiemelném a Málagában fogyasztott, fehércsokoládé öntetben úszó valódi eperből készült fagylaltot. A mennyország kicsiben, tányéron.
Mecsetek, medinák, mór csodák
Andalúzia másik nevezetessége Còrdoba és a cordobai nagymecset. Akkora, hogy a Szent Péter bazilika elférne benn, és maradna hely a Szent Pál székesegyháznak is. Còrdoba a Guadalquivir partján fekszik, ez be is határolta valamelyest a mecset terjeszkedését, de a mórok nem nagyon estek kétségbe. Ha nem lehet erre, építünk arra – gondolták és folytatták a folyóval párhuzamosan.
A nagymecseten minden kor változtatott valamit. A hódító arabok – szokás szerint meghagyva a meghódítottak szabad vallásgyakorlási jogát is –, bekéredzkedtek templomukba, s kibérelték annak felét a pénteki imáik számára. Majd, ahogy nőtt a közösség létszáma, megvették a másik felével együtt. Aztán hozzáépítettek és ezt többször megtették, ahogy nőtt a közösség. A visszafoglalás (reconquista) után a mecset közepébe (96 oszlopot kiemelve) beleépítettek egy katedrálist.
Az arab építészet egy másik csodás építménnyel is gazdagította Andalúziát. Ez a Sierra Morena lábánál fekvő Medina Azahara, vagy arabosan: Madīnat az-Zahrā. A palotát a római vízvezeték mellé építették, ami a Sierra Morenától Còrdobáig vezetett. És bár a vízvezeték méterekkel a város alatt futott, mégis felvezették a városba, ahol állandó folyóvíz volt és a szökőkutak is üzemeltek. A szökőkutak is jellegzetesek egész Andalúziában. Két céljuk volt: hűsítették a környezetet, és kellemes a fülnek a csobogásuk. A Medina építészete nagy szerepet kapott az andalúziai iszlám építészeti stílus kialakulásában is. A legfelső szint a kalifa lakhelye, alatta a miniszteriális szintek, alattuk a katonák és végül a nép, szolgák, műhelyek. A Medina II Al-Hakam uralkodása után, 1010-ben elnéptelenedett, köveit széthordták. A Medina Azahara jól megközelíthető, de csak egy darabig lehet autóval menni, a helyszínre busz visz, oda-vissza 2 euróért, ami nem sok ezért a látványért.
Szöveg: Marek P. Lajos
Ha még ennél is többre lennétek kíváncsiak, mert jócskán van még miről mesélni, akkor a cikk teljes anyagát megtaláljátok a Világjáró Magazin 2019./155. lapszámában!
