halki
Sithonia, Halkidiki

Halkidiki – A háromkarú görög szépség

Észak-Görögország partjai nyugatról, a hegyvidéktől kezdve, egészen a török határig húzódnak keleti irányba, magukba foglalva az ismert félszigetet Halkidikit.

Nemsokára ideér a nyár, bár az időjárás kicsit összevissza, attól még elkezdhetjük tervezgetni az augusztusi üdüléseket. Halkidiki tökéletes választásnak bizonyulhat, mivel nem csak strandokkal, kávézókkal és éttermekkel csalogatja a turistákat, hanem lenyűgöző történelmi, sőt misztikus múltjával is. Az ősi legendák szerint ugyanis Kassandra szigetén, a földrengések ura, Enkelados az óriás van eltemetve; Az Athos hegység, abból a sziklából alakult ki, amit Athos az óriás hajított az istenekre; Sithonia szigetét pedig Poszeidón egyik fiáról nevezték el.

Érdekesség még a szigettel kapcsolatban, hogy a felfedezések szerint, Halkidikit már 260 000 éve is lakták emberek. A Krisztus előtt 8. században Halkida és Eretria területeiről jöttek ide a törzsek és népesítették be a háromkarú félszigetet.

A Thessaloniki körüli vidék jól megközelíthető, ahogy Kassandra és Sithonia is. A vendégek rengetegféle program és szállás közül választhatják ki a legmegfelelőbbet. Ezek közül is ez egyik legszebb a Trikorfo-öbölben, egy enyhén lejtős területen elterülő Trikorfo Beach üdülőfalu.

A hely érdekessége, hogy egyáltalán nem a jellegzetes, ultramodern üdülőfaluk hangulatát kelti. Alkalmazkodva a környezethez, az előtte húzódó kristálytiszta tengerhez és a közeli hegyekhez, a 30 különálló, kétszintes, egyéni kertes, teraszos házak, piros cseréptetősek, belül egyszerű, de igényes fa bútorzattal. A parton található kiváló étterem csak hab a tortán.

Egy este Thessalonikiben

Persze ha már itt vagyunk Thessalonikit sem szabad kihagynunk, főleg ha szükségünk van egy kis éjszakai pezsgésre. Mert a város az esti órákban indul be igazán. Amint egy kicsit hűvösebb lesz, újra kinyitnak a kis boltok, a számtalan kávézó, bár, disco és étterem. Akár a part menti sétányon találunk helyet, akár az óvárosban, barátokkal vagy kettesben, biztos, hogy egy felejthetetlen estének nézünk elébe. Ha pedig egy kis időre mi is görög polgároknak szeretnénk érezni magunkat, vagy látni szeretnénk az ország igazi arcát, akkor ne hagyjuk ki a városközpontban található nyüzsgő piacot. Gyümölcsök, zöldségek, olívabogyó minden mennyiségben, kiabálás, ajánlgatás, kóstolások és alkudozások, hát van ennél jobb módja megismerni Görögországot?

(Összesen ennyien olvastátok: 7 978 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

A világ legszebb jégbe fagyott tájain

Hazánkban a hideg évszak csak múló élmény, sőt jelenleg teljesen kiszámíthatatlan mikor...
Teljes cikk