5 hihetetlen lakóhely Magyarországon, ahova akár még ma is beköltözhetnénk

Újfent hazai gyöngyszemekbe botlottunk: különleges, egykori barlanglakásokat jártunk sorra, és persze környéküket, így megmutathatjuk, milyen elképesztő helyeket is találhatunk közvetlen közelünkben, határainkon innen. Válogatásunk remek ötletadó lehet kellemes őszi kirándulásokhoz. Hazai bakancslistánk következik!

Ha a Heves megyei, Eger melletti Egerszalókra gondol az ember, egyből a páratlan, hófehér, lépcsőzetes sódomb és az ásványi anyagokkal dúsított gyógyvizes fürdő jut az eszébe. De mi most nem csak ezekért a látványosságokért jöttünk, más csodák is várnak errefelé. A környéken található riolittufa kő nagyon puha anyag, könnyen faragható, hőszigetelő és a vízzárása is megfelelő. Ezt felfedezve az itt élők, több száz évvel ezelőtt barlanglakásokat vájtak maguknak.

Egészen a ’60-as évekig lakásként használták a több mint 30 vájatot, némelyik még ma is nyárikonyhaként funkcionál. A Sáfrány utca végén egy skanzent alakítottak ki az itt fennmaradt és mára felújított házaknak. A barlanglakások helyi védelem alatt állnak és megtekinthetők a nagyközönség számára. Bemutatják, hogyan éltek itt az emberek és hasznosították a terület adta lehetőségeket a faragástól a berendezésig. Lakószobák, konyhák, stelázsik, fáskamrák, ólak, mind-mind befaragva, néhány helyen még a berendezés is kőből van.

A hagyományosan kialakított házak között bandukolva felelevenednek az egykor itt élők mindennapjai. A népi bemutatók, kézműves foglalkozások alkalmával mi is belekóstolhatunk a régiek életébe. De nem messze állnak a rejtélyes kaptárkövek is, mint a Betyárbújó kaptárkő, melyek vagy ősi lakóhelyként – erre utalhatnak régészek által itt talált cserepek –, vagy méhek teleltetésére szolgálhatott.

Tihany barátlakásai

A Veszprém megyében, a Balatonba nyúló Tihanyi-félsziget önmagában is varázslatos hely kis Belső-tavával, lilán virító levendulaültetvényeivel és a Tihanyi Apátság fenséges épületével.  Az év bármelyik szakában érkezhetünk, számtalan kulturális programlehetőség, látványos fesztiválok és Tihany varázslatos hangulata fogad. A főtéri ajándékboltok levendulás különlegességei mindenkit elcsábítanak.

Ám kevesen tudják, hogy a baztalttufafal, mely az Óvár északi oldalán meredezik 20-30 méteres magasságával és több üreget is rejt. Ezek az 1913-ban készült kellemes úton, fák közötti panorámás sétával akár két irányból is elérhetőek. Mára már sajnos leromlott az állaguk, több barlang beomlott, így jelenleg is kérdéses, valójában hány barlang állhatott itt.

Jelenleg három közelíthető meg és kettőnek a nyomai is láthatóak. Állítólag I. András és felesége, a kijevi Anasztázia által betelepített szerzetesek faragták ki kápolnának, ebédlőnek és celláknak a X-XI. században, és remetelaknak használták. Voltak egy és több helyiségből álló lakások, feltártak itt csontokat is, elhagyásukat valószínűleg a többszöri földcsuszamlás és sziklaomlás okozhatta a XIV. század közepén. Állítólag ez az egyedüli máig fennmaradt remetelak Közép-Európában. Többször történt állagmegóvás, utoljára 1994-ben, hogy megvédjék a beomlástól. A támfalak eredetileg is kővel voltak kirakva, ezeket később elhordhatták az itt lakók az építkezésekhez. Nem messze a barátlakásoktól a Ciprián-forrás csobog békésen a fák árnyékában, ez Tihany egyetlen forrása.

Balatonkenese tatárlikjai

A Balaton északi partjának második községe is különlegességet tartogat: az itt fekvő Magas-part, új nevén Soós-hegy oldalában, a fák között barlangok rejtőznek. A Tatárlikaknak nevezett lyukakat az itt lakók, a tatárok és a törökök elöl rejtekhelyet keresők használták. Később a legszegényebbek laktak bennük. Akkor még könnyen megközelíthetőek voltak a nyílások, mert enyhén lejtett a part és a Balaton vízszintje is magasabban volt. A lecsapolást követően vált veszélyessé a megközelítés. Jelenleg 200 méter magasságban húzódnak a likak, több közülük megközelíthetetlen.

A hegy tetejéről, vagy aljáról egy embernyi vékony ösvényen, kényelmes sétával, fákkal tarkítva látogathatóak meg az elérhető nyílások. A 9 barlang 5 szinten terül el. Ebből hármat 1894-ben kutattak át először: Jankó János néprajzkutató és Soós Lajos költő mászófelszerelés segítségével derítette fel a terepet. Kiderült, hogy ezeket is lakásoknak használták. Út közben egy temető is megbújik a fák árnyékában, egyre feljebb jutva pedig álomszép panoráma nyílik a Balaton északi csücskére. A hegy tetején lévő kilátóból még pazarabb az élmény: nemcsak a csillogó víztükör terül elénk, hanem a környező dombokat is belátni. Csak ezen a területen fellelhető ekkora példányszámban a fehér virágú Tátorján bokor, mely országos szinten is ritkaságnak számít. Róla nevezték el a Tanösvényt, mely ide vezet.

Noszvaj barlang-művésztelepe

Eger másik oldalán, a Bükki Nemzeti Park déli része alatt, a Kánya-patak két oldalán fekszik a lekvárkészítéséről is ismert Noszvaj község (a latin szó jelentése a „Mi falunk”). Az 1774-78-ban épített impozáns De la Motte-kastély „árnyékában” megférnek a szegényes barlanglakások is. A kőfejtő területén, a szintén a környéken lévő riolittufa kőzetből vájták ki a barlangházakat. Tornácot, gazdasági egységeket alakítottak ki és kimeszelték őket. A szükség vezette rá az itt lakó embereket, hogy ilyen lakóhelyeket készítsenek maguknak.

Állítólag 1930-ban 70 barlanglakás volt Noszvajon és egészen a hatvanas-hetvenes évekig lakták is őket. Utána pusztulásnak, enyészetnek indultak. 1997-ben a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület vásárolta meg a területet és létrehozott egy látványos művésztelepet. Az évek során megtisztították a beomlott házakat, utakat építettek és felújították a lakásokat. Manapság képzőművészeti táborokat tartanak és látogathatóvá tették a gyönyörűen kidolgozott terepet. A vendégművészek sokszor itt hagyják műveiket, ezzel is bővítve az amúgy is látványban gazdag tárlatot.

Szomolya barlang-tájháza

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő, fekete cseresznyéiről is híres Szomolya község szintén a riolittufának köszönheti kaptárköveit és barlanglakásait. A Vén-hegynél lévő Kaptár-völgyben van hazánk legtöbb fülkét magába foglaló kaptárkő csoportja. Egyedül itt található a kuriózumnak számító emeletes barlangház is. Az egyik 1800-as években kivájt házat helyreállították és tájházat alakítottak ki benne, ezzel bemutatva az egykor itt élő emberek hagyományos életmódját.

Az előző lakók 1983-ig éltek itt. A korhű falusi berendezés, működő kemence, tornác, kerekes kút, fehérre meszelt falak és a pirosan virító muskátlik otthonos benyomást keltenek. De találunk itt apartmanként felújított, szálláshelyként foglalható barlanglakást is. Igazán különleges élmény pár éjszakát itt tölteni!

Szöveg: Ling Judit

Képek forrása: Shutterstock.com

 

 

(Összesen ennyien olvastátok: 3 202 , ma: 1 )
Szerző:
További cikkek - Ling Judit

Fedezd fel a mennyei ízeket! – Gasztro kirándulás a Balaton-felvidéken

Május közepén egy kellemes kirándulás várt Zánkától Szigligetig: érdekes helyszínek, ízletes finomságok,...
Teljes cikk