Forrás: panyola.hu

Zenével, tánccal és finom étkekkel űzték a telet Panyolán

Nem is akárhogyan űzte el a telet Panyola. A disznóvágással egybekötött VI. Hagyományőrző Farsang megannyi érdekességet tartogatott egész nap a vendégeknek. A reggeli disznófogó, a nagyszüleink idejéből ismert szalmás perzselés, a böllérek hihetetlen munkája és mindeközben a Dankó Rádió műsorvezetője, Klement Zoltán folyamatos beszámolója színesítette és tette mozgalmassá a délelőttöt.

Amíg a rendezvényházban készült a hagymás vér, addig a Közösségi Házban Panyolai farsangolás – dramatikus színjátékok Szatmárban címmel, a szervezők megidézték és szakértőkkel beszélgettek a múltból kapott szatmári hagyományokról és a környék településeinek tradicionális értékeiről. Az előadáson részt vettek a határon innen és túlról, Vetésről és Egriből érkező vendégek is. Az örökségül kapott kincseket Panyola, Szamosszeg, Szamoskér községek a Szamosháti Tájegységi Értéktár Bizottság közös megalapításával pecsételték meg.

A felvonuláson az állatalakoskodás pillanatait is megidézték. A Fehérgyarmati Szabó Lovasudvar kísérte lovas szekéren és lóháton a menetet, a gulácsi fogat pedig a rádió stábját szállította, miközben élőben szólt a kívánságműsor és üzenhettek az egybegyűltek. A nagyecsedi Árvahajlány Hagyományőrző Egyesület, az Ököritói Fergeteges Táncegyüttes, a Szamosparti Nyugdíjas Klub műsora színesítette a programot, a zenét pedig Rezes Guszti és bandája húzta. A legtávolabbi felvonulók Gyuláról érkeztek, de jelmezbe öltözött debreceni baráti társaságok is csatlakoztak a csapathoz.

Az est népzenével és tánccal folytatódott, ahol többek között fellépett: a nagy múltú Ököritói Fergeteges Táncegyüttes, a Tágasságot nekünk című néptáncelőadást Bíró Gergő, Bíró Gréta, Herdon Balázs, Herdon Máté, Herdon Péter közreműködésével láthatták az érdeklődők. A Lámpaláz Társulat produkcióját pedig Heit Lóri és zenekara, valamint Balogh Adrienn énekes követte.

Képek forrása: panyola.hu / Bielik István és Koncsef Ivanov Dávid

(Összesen ennyien olvastátok: 601 , ma: 1 )
Címkék a cikkből:
, , , ,
További cikkek - Világjáró

Érdekességek a nagyvilágból: Barangolás Skofja Loka városában

Skofja Loka csupán 26 kilométerre van Ljubljanától, és amint a képek is...
Teljes cikk