A Mura és a Dráva találkozása Horvátországban

Veszélyben a Mura élővilága

Komoly veszély fenyegeti a természeti kincsekben gazdag Murát és annak élővilágát, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a folyón.

A felbecsülhetetlen károk ráadásul nem csupán a szlovén, hanem az egész alvizi szakaszt érintenék – vagyis a magyar és a horvát folyószakaszt is. Az első vízerőmű építése már a küszöbön áll, ezért a WWF és szövetségesei petíciót indítottak a projekt megállítására.

“Mentsük meg a Murát! Gátat a murai vízerőműveknek!” – ezzel a felszólítással indított nemzetközi, nyilvános petíciót a WWF és a szlovén Mojamura Egyesület horvát és magyar szövetségeseivel, köztük a Dráva Szövetséggel. A petíció célja, hogy megállítsák a szlovén Mura-szakaszon azt a komplex vízerőmű-építést, amelyet a folyó több mint 50 kilométeres szakaszán terveznek végrehajtani. Ha ez megvalósul, az súlyosan veszélyeztetné Szlovénia legértékesebb és legjobban megőrzött ártereit.

Mocsári teknős – Mario Romulic / www.romulic.com

Összesen mintegy 7000 hektárnyi vizesélőhely eshet áldozatul a felelőtlen beavatkozásnak, ennek következtében pedig különleges és veszélyeztetett fajok – mint a rétisas, a fekete gólya vagy a vidra – tűnhetnek el végképp a területről. Szlovénia Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztériuma nemrég azt javasolta, hogy a Mura szlovén szakasza legyen része az “Európa Amazonasának” is nevezett Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumnak, mely Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot, Magyarországot és Szerbiát érinti.

Rétisas – Mario Romulic

Azonban ennek az európai szinten is rendkívül fontos területnek Szlovéniában a teljes hátországát pusztulás fenyegeti, ha a Murán vízerőműveket építenek. A vízerőművek az alvizi folyószakaszra is rendkívül káros hatással lennének.

A magyarországi Mura-szakasz is veszélybe kerülne

A Mura körülbelül 50 kilométer hosszan érinti Magyarországot, Mura-menti Tájvédelmi Körzet néven a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi, egyúttal az Európai Unió Natura 2000 ökológiai hálózatába is beletartozik. A Mura szabad folyását a nyolc vízerőmű holt tározók láncává alakítaná Szlovéniában, ezáltal a tározók alatti területen – vagyis hazánkban is – a folyó teljesen megváltozna.

Fekete gólya – Mario Romulic

A gyakori vízszint ingadozás miatt a folyómeder süllyedni kezdene, ezáltal az ártéri erdők és a holtágak vízellátása romlana, a vízerőmű pedig a halak természetes vándorlásának is gátat szabna. Az élővilágot érintő káros hatások mellett az ökoturizmus is veszélybe kerülne: jelenleg ugyanis a feltételek adottak ahhoz, hogy a Murán és a Dráván népszerű kenutúrák a szlovén Mura-szakaszról induljanak, de az élővilág pusztulása és a vízerőmű miatt ez a lehetőség nagy eséllyel megszűnne.


A petíció már elérhető a www.amazon-of-europe.com weboldalon. A linkre kattintva üzenhetünk Irena Majcen miniszternek, hogy tiltsa meg a murai vízerőművek megépítését!

Forrás: WWF Magyarország

(Összesen ennyien olvastátok: 1 342 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

Modern kilátó építését kezdték meg a Naplás-tónál

Új kilátónak örülhetnek a természetjárók, mely a 16. kerületi Naplás-tó mellé épül...
Teljes cikk