uvac
Az Uvac folyó kanyonja

Szerbia elvarázsolt vidékein

Képzelj el magad előtt egy klasszikus európai országot, majd adj hozzá annyi zöld területet, csillogóan tiszta tavat és folyópartokat, amennyit már szégyellsz. Szerbia az lesz amit megálmodtál.

Egy tenger nélküli, szárazfölddel körbezárt vidék, mely pezseg az élettől és az őt keresztülszelő tucatnyi folyótól. Szerbia, Európa egyik igazán emberléptékű, könnyen felfedezhető vidéke, mégis nagyon sokan elmennek mellette, akik nyugat felé bóklásznak, és még csak bele sem gondolnak, hogy kelet felé is érdemes lenne felfedező utat tenni. Pedig megéri időt és pénzt szánni az – 5 nagy nemzeti parkot, több mint 60 természetvédelmi területet, négy hegyvonulatot, féltucat tutajozható folyót, megszámlálhatatlanul sok kanyont és 280 természeti emlékművet – magába foglaló országra.

Legyünk tehát akár ábrándos vándorlók, tudatos turisták, hegymászók, vagy olyanok, akinek a megtett táv hosszúsága a fontos, ebben az országban biztos, hogy minden kalandhoz találunk megfelelő terepet.

Van egy költői kép, mely azt mondja, hogy a Szerbia északi részén húzódó Vajdaság széles alföldje olyan esténként a csillagok fénye alatt, mint egy sötétlő tenger. És annyira nem is áll messze a valóságtól ez az elképzelés, hiszen a miocén korszak végén tényleg húzódott itt egy tenger. Pontosabban 9 millió éven át létezett a Pannon-tenger, mely legnagyobb kiterjedése idején a Bécsi-medencétől a mai Szerbia déli részéig terjedt. Az országnak ma már nincs tengere, van azonban több tucat friss vizű, csacsogó folyója és nyugodt, kristálytisztán fénylő tava.

A Földanya gazdagon megjutalmazta a vidéket vizekkel; a folyók hálózata – melyeknek egy része nyugodt alföldi tájakon fut végig, mások pedig vadul rohannak a hegyi medrekben – az ország vérkeringését adja. Közöttük pedig a főér természetesen a Duna, mely 10 európai országot köt össze. Mellette haladva elképesztő szépségű tájakat fedezhetünk fel, új élményeket, emlékeket gyűjthetünk és persze ha követjük, akkor egészen Szerbiáig elnavigálhatjuk magunkat. Sokak szerint ez az 588 kilométer a folyó legszebb részét foglalja magába.

A Palicsi-tó - Tijana-photography
A Palicsi-tó – Tijana-photography

Hogy ez a kijelentés igaz-e, azt saját magunknak kell kiderítenünk, mikor odaértünk; de az biztos, hogy a tiszta levegőben, az egészséges és iható forrásvizekben, a gazdag turisztikai kínálatban és a természet formálta helyiek vendégszeretetében nem fogunk csalódni.

Észak felé haladunk, a Duna és a Tisza között. Célunk a Palicko jezero, vagyis a vidék egyik legismertebb és kedveltebb üdülőhelye, a Palicsi-tó. A tó termékeny földek és szőlőskertek között kapott helyet – valaha a Pannon-tengeré volt ez a terület, mára csak ez a kéklő víztükör az emlékeztetője. Palics és környéke természetvédelem alatt állnak, így megőrződött számunkra a tó és az azt körülvevő park, a strandok és a 19. századi fürdőház is, ahol még mindig külön van a férfi és női rész; elrepítve minket a Belle Epoque korszak szívébe.

A parkerdő - panoramio.com
A parkerdő – panoramio.com

Központi helye, a már említett parkerdő, mely a tó északi partján található e köré épültek a szállodák, az éttermek és a nyári színpad is, ahol május elsejétől egészen október közepéig minden hétvégén valamilyen rendezvény szórakoztat bennünket.

Vad és vizes

Bár Szerbiának nincsen tengere, amint ezt már mondtuk, a fürdőrucinkat akkor se hagyjuk otthon. A vidéket ugyanis keresztül szelik a gyors folyású folyok, amik úgy tűnik arra lettek kitalálva, hogy meglovagoljuk őket. A legjobb rafting helyek között van az Uvac folyó, a Lim, az Ibar és a Drina folyók. Itt nincsenek egyszerű helyzetben a vízi sportok szerelmesei, de aki kalandra vágyik az csatolja be jó szorosra a sisakját és hajrá. Ha a megfelelő időben érkezünk, a gyorsaságon még az olvadó hó is dob egyet. Felvetődik hát a kérdés, minek nekünk épített vízipark, ha itt a természet?!

Uvac folyó a Militva kilátópont tetejéről
Uvac folyó a Militva kilátópont tetejéről

Az Uvac folyó és környéke első ránézésre olyan akár egy tündérálom. A Zlatar hegyoldalai és a Zlatibor hegytömb között futó folyó évszázadokig küzdött a kövekkel, mire kialakította azt a 120 kilométer hosszú, gyönyörű folyómedret, melynek csodájára járnak az idelátogatók. Bár a hely speciális természeti védettséget élvez, a kenusok és kajakosok, a pihenni és relaxálni vágyók mind szívesen látott vendégek a folyónál. Aki pedig kirándulni szeretne, annak egy 30 kilométer hosszú kiépített útvonal áll rendelkezésére a víz mentén. Érdemes szót ejteni a folyó három taváról is – Uvac, Zlatar és Radoinjsko tavakról – melyek szintén csodás látványt nyújtanak.

A Lim folyó a forrásától egészen addig, míg a Drina folyóba nem torkollik, 66 kilométert tesz meg Szerbián keresztül. Medre mentén magas mészkőkiszögelléseket, zöld völgyeket és apró homokos öblöket találunk. A folyó menti városkákban sok program, jó ételek és hagyományos művészi értékek várnak ránk. De a legizgalmasabb része a folyónak mégiscsak a rafting. Ősi kolostorok és misztikus erdők mellett zuboghatunk el, ha ezt a vidéket választjuk.

Ha pedig júliusban vet minket a sors Szerbiába, akkor ne hagyjuk ki az évente megrendezett Drina Regattát. A folyót ilyenkor fenegyerekek százai lepik el, akik mindenen eveznek ami fennmarad a vízen, vagy nem. De ha a nyugodtabb hullámzást kedveljük, akkor a csoportos kajak és kenu túrák a nekünk valóak. Ezek alkalmával evezve látogathatunk el Belgrádba vagy Novi Sad partjára, végig ringatózva a világ legfejedelmibb folyóin.


Ha még több érdekességre vagytok kíváncsiak Szerbiáról, vagy mitikus kalandozásba kezdenétek Görögországban, akkor keressétek a Világjáró Magazin 137. számát webshopunkban. A Világjáró Magazin és a First Class Magazin további számait pedig a Világjáró WebShop oldalán tudjátok beszerezni. 

(Összesen ennyien olvastátok: 13 859 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

Barlangoljunk! A legkalandosabb hazai barlangokba is lejuthatunk

Idén ismét megrendezik a Barlangoljunk! programsorozatot, ami márciusban különleges programokkal és kedvezményes...
Teljes cikk