ajutó

Száguldó hétvége – Salzburg 4 keréken

Egy tökéletes hosszúhétvégén nincs is annál kellemesebb élmény, mint egy vadonatúj Mercedes-Benz CLS ülésében hátradőlve kigurulni Salzburgba. Négy felejthetetlen napot töltöttünk Maria Alm-ban, annak ellenére, hogy a négy kerékből időnként kettő lett...

Az új CLS már az első szemrevételezéskor hatást gyakorolt rám: lenyűgözően elegáns karosszéria, egyedi formaterv, agresszív tekintet és visszafogott dinamizmus. Izgalmas és feltűnő jelenség a harmadik generációs Mercedes-Benz CLS, bármerre is megyünk, az emberek megfordulnak utána. Egy autóipari ikon létrehozása nagyon bonyolult. Ha egy autót megcímkéznek ezzel a jelzővel, elvárás lesz, hogy a gyár minden alkalommal felülírja ezt a következő modellekkel. Nem könnyű, de valamiért a Mercedesnek ez szériáról szériára sikerül.

Amikor az első generációs CLS új kategóriát megteremtve úttörőként megérkezett 2004-ben, a modern korszak stílusának egyfajta négyajtós kupéjaként indult. Jellemzően négy, keret nélküli ajtóval, elfedve a B oszlopokat. Ezek a stílusjegyek az idén márciusban debütáló új Mercedes-Benz CLS 450-ben is megtalálhatók.

Elődjéhez képest a magassága csökkent, hossza pedig 5,5 cm-rel megnőtt, még jobban kidomborítva kecses, kupé formáját. Agresszív tekintete, mely a túlnyúló cápa orrnak és a méretes gyémánt-mintás rácsnak köszönhető, azonnal az autó elejére szegezi az ember szemét. A hátsó részt a laposra vett ledes fényszórók, a függőleges nyílások és a krómozott kipufogóvégek uralják. Talán hátulról még gyönyörűbb, mint elölről.

Beszállva egyik ámulatból a másikba estem. Ha a külseje gyönyörű, a belseje duplán az, igazán fejedelmi pompa, ami körbeveszi az embert. Az AMG külső és belső optikai csomagjával ellátott tesztautóban az anyagminőség a csúcsot képviseli, köszönhetően többek között a finom, ízléses fabetéteknek, a műszerfalon és az ajtóbetéteken is megtalálható fekete-bordó Nappa bőrkárpitnak, a Burmeister hifi gyönyörű hangszóróinak.

A LED-es High Performance fényszórók ULTRA RANGE távolsági fényszórója sebészi pontossággal, vakítás nélkül világítja körbe a közlekedésben részt vevő többi autóst, a törvényileg megengedett maximális fényerősséget biztosítva, amelynek köszönhetően a fényszórók akár 650 méterre is elvilágítanak. Nem csak követi a kanyar ívét, de ha véletlenül felkapcsolva marad a reflektor, egy szembejövő autó esetén saját maga kikapcsolja azt a részt, hogy ne zavarja a másik autóst. Tanúsíthatom, makulátlanul működött éjszaka az Osztrák hegyek szerpentinjein.

Az új soros hathengeres turbómotor a korábbi szívó V8-as erőforrások teljesítményét nyújtja, jóval alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett. A teljesítmény magáért beszél: 367 lóerő és 500 Nm. Az elektromos rendszere 48 voltos, az integrált indítómotor és generátor egység jóvoltából pedig elektromos rásegítést kap. Ez plusz 22 lóerő és 250 Nm nyomaték, ami az induláskor rendelkezésre áll. Elképesztő, ahogy a CLS 450 4Matic elstartol, kell is neki 100-ig vagy 4,8 másodperc, ami egy kéttonnás autónál tényleg döbbenetes. Persze itt rögtön felmerül a kérdés: És a fogyasztás? Nekünk sem sikerült 10 liter fölé menni, pedig próbáltuk kiaknázni a teljesítményben rejlő lehetőségeket, de normál gázpedál kezelés esetén 7-8 literrel is el lehet járni.

Az autópályán szinte vezetni sem kell, megörökölte ugyanis a modern vezetéstámogató rendszereket az S-osztálytól. A fejlett adaptív tempomatnak köszönhetően egyszer beállítjuk a sebességet, a kívánt követési távolságot és az autó teszi a dolgát: gyorsít, lassít, vészfékez, ha kell, sőt, az indexkapcsoló megnyomása esetén még automatikusan sávot is vált. Ez már valóban a jövő! A sok kényelmi felszerelésnek hála (formázott, kimondottan erre a típusra gyártott, elektromosan állítható ülések, szellőzéssel, fűtéssel és masszázs funkcióval) a közel 550 kilométeres út alatt el sem fáradtunk.

Múlt és jelen egy időben

Szinte észre sem vettük, de megérkeztünk küldetésünk első állomására, a 2006-ban átadott salzburgi reptér szomszédságéban található, több mint 30.000 m2-es ausztriai Pappas Holding központba. Ami elsőre inkább tűnt egy hyper-modern reptér termináljának, mint egy autós komplexumnak. Jó néhány légikikötő elbújhatna mögötte, mind a mérete, mind a modernsége miatt. Az átriumot átívelő mozgólépcső hosszúsága például vetekszik a világ legnagyobb mall-jaiban megtalálható hasonló szerkezetekkel. Egy gyors ebédet követően körbe vezettek minket a gigantikus épületben. Utunk ezután a Red Bull tulajdonos Dietrich Mateschitz birodalmában, a Hangar- 7-ben folytatódott, a Salzburgi reptéren. Igen, a repülőtér része a múzeum, ugyanis tőlünk pár száz méterre szállnak fel-le az utasszállító repülőgépek.

Pappas Holding Központ

A kívül-belül futurisztikus, alumínium szerkezetű épületben megtekinthetünk jó pár legendás Forma-1-es versenyautót, az egyedi autóritkaságokon keresztül, a légi bemutatókon látott legmodernebb Red Bullos repülőkön át a Cobra harci helikopterig. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt imádni való program! A hangár ingyenesen látogatható, bár, aki ragaszkodik hozzá, egy komolyabb tételt el is tud költeni az ajándékboltban, vagy a Hangár- 7 felső szintjén található, Európa szerte híres, Michelin csillagos Ikarus étteremben. Ez utóbbi egyik különlegessége, hogy minden hónapban más-más világhírű séfet hívnak meg, kiváló lehetőséget nyújtva arra, hogy az ember belekóstoljon olyan séfek ételeibe, akik sok-sok ezer kilométerre tőlünk viszik a konyháikat.

Hangar-7 – HELGE KIRCHBERGER Photography / Red Bull Hangar-7

Egy rövid estés Salzburgi városnézés és sörözés következett Ausztria (és egyben a város) egyik leghíresebb, sok száz éves sörfőzdéjében, az Augustiner Brau sörkertjében. Még jó, hogy a város patinás szállodájában, a híres Hotel Weisse Taube régi korokat idéző szobájában gyorsan lepihenhettem. Másnap ugyanis korán célba vettük a Salzburgtól csupán egyórányi autóútra (70 km) található Hochkönig régiót, Salzburg tartomány szívében.

Spriccelő meglepetések

A Hellbrunni kastély leginkább vízi játékairól híres. Az itáliai mintára épült dél-salzburgi kastély és kertjének minden szobra, asztala, széke és padja megjósolhatatlan időközönként lespricceli a nézelődőket. A parkban koronák emelkednek a magasba és zenélő figurák kelnek életre, csak a vízsugarak nyomásának köszönhetően. A kastély és a vízi játékok folyamatosan látogatható, egészen november 4-ig.

Eldorado Outdoor

A Hochkönig majd háromezer méteres csúcsának látványa lélegzetállító. A régióhoz három romantikus helység – Maria Alm, Dienten és Mühlbach am Hochkönig – tartozik.

Mi a Hinterthal térséghez tartozó Maria Alm-ban, a lenyűgöző hegyek között fekvő Hotel Almhof-ban szálltunk meg. Nem mellesleg itt található a tartomány egyik, hanem a legjobb 1 Gault Millau szakács sapkával jutalmazott étterme, amit persze a Michelin kalauz is erősen ajánl, és amit az elfogyasztott, igencsak kulináris élmény szintű vacsora után mi is nagyon ajánlunk.

A helyszín nyáron igazi eldorádó: ideális vidék a túrázást, bringázást és hegymászást kedvelőknek. Az összesen 340 km hosszú, különböző nehézségi fokozatú, jól kitáblázott gyalogtúra út révén bebarangolható a hegytömb körüli egész fantasztikus vidék. Igazi üdülőparadicsom, ami fenséges hegyekkel és paraszti hagyományokkal várja az ideérkezőket. A túra és bicikli utak hangulatos, tradicionális kunyhók, zubogó vízesések és zöldellő alpesi rétek mellett vezetnek el, ahol lovak, tehenek és birkák legelésznek.

Neukirchen – Rob_J_Supertrail

A zöld mezőkkel tarkított hegyvidék és az egészséges, magaslati klíma ideális hely a nyaraláshoz, a különböző szabadidős tevékenységekhez. Itt mindenki megtalálja, ami neki való, akár a nem túl megterhelő, rövidebb túrára, akár a megerőltetőbb távtúrázásra szavaz. A legizgalmasabb távtúra útvonal kétségtelenül a 74 kilométeres Königstour, azaz a Királytúra. Neve onnan ered, hogy a Hochkönig elnevezés nagyjából a magasban trónoló királyi fenséget jelenti.

Fel a csúcsra, két keréken!

Akik a két lábuk helyett két keréken szeretnék felfedezni a vidéket, azok sem fognak csalódni. A hegyi kerékpározás rajongóit különböző nehézségű útvonalak várják a régióban. Lehet itt adrenalin túltengést okozó Downhill túrát választani, de ez kezdőknek csak óvatosan ajánlott, mert sok ezer méter szintkülönbséget kell leküzdeni. A kényelmesebbek, kevésbé felkészültek elektromos rásegítésű bringával akár 2-3 ezer méter magas hegyi legelőkre is feljuthatnak.

Vendéglátóink úgy gondolták, rögtön érkezésünkkor bedobnak a mély vízbe: egy 2 kilométeres hosszúságú, kis híján 300 méteres szintkülönbségű Downhill túrával alapozták meg a pár napos izomlázunkat. A Natrun hegyen lefelé gurulva a flowtrail pályán folyamatosan az járt az eszemben: valahogy jussak le, aztán soha többé! Aztán persze lejöttünk még egyszer, meg még egyszer – csak a flow-élmény kedvéért. Mert ugyan embert próbáló, de felejthetetlen élmény!

Salzburg Special Fachau

Másnap reggel az e-bringa nyergébe pattantunk egy egész napra. Igazán különleges a szerpentineken, bicikli utakon, erdei csapásokon kerekezni és megélni, ahogy feljebb érve egyre jobban kinyílik előttük és magával ragad a táj. Mindezt az elektromos rásegítés segítségével, játékos könnyedséggel. A feltöltés sem jelentett gondot, a tartományban több mint 300 helyen találhatunk (hüttéknél, pihenőhelyeknél, völgyi utak mentén) töltőállomásokat. Érdemes megtenni a 113 kilométeres „ii-panorámatúrát”, amely álomszép kilátóhelyekre és érdekes látnivalókhoz vezet föl Maria Alm, Dienten és Mühlbach környékén.

Azért az e-bringázásban is elfárad az ember a nap végére! Egy frissítő, pihentető szaunát követően az este utolsó akkordjaként egy osztrák pálinka kóstolásra voltunk hivatalosak. Aztán elfogyasztottunk egy autentikus vacsorát Maria Alm Jufen Alm nevű éttermében, ahol egy igazi, hagyományőrző, bőrnadrágos sramli zenekaros osztrák lagziba csöppenünk.

Családokra szabva

Az úgynevezett Hochkönig kártya a legtöbb szálláshelyen ingyenesen igényelhető. A kártyával számtalan kedvezmény és program vehető igénybe, például hegyi felvonók, kirándulóbuszok, vezetett túrák.

Amikor élmény a hazaút

A felejthetetlen napok után hátra volt még a hazaút! Ezt ugye általában a hátunk közepére sem kívánjuk. Most azonban más volt a helyzet, mert a közel 600 kilométert egy összkerékhajtású /Q4/ Alfa Romeo Stelvio 2.0T volánja mögött tettük meg.

Az első Alfa Romeo SUV gyártásának kezdetekor sokakban felmerült a gondolat: Vajon valóban szükség van rá? A válasz részünkről is egy határozott igen, hiszen nekünk már a hegyekből az autópályára rávezető szerpentineken eladta magát az autó. Nem kis részben köszönhetően az összkerékhajtásnak, ami alaphelyzetben minden erőt a hátsó tengelyre továbbít, valamint az önzáró hátsó differenciálműnek, ami, ha sodródást érzékel, akkor a motor erejének akár az 50%-át is előre tolja, maximálisan egyensúlyban tartva az autót.

Bár az esztétikai hatás is lenyűgöző (egy olasz autónál ez a minimum), de menettulajdonságaiban és kihasználhatóságában is igen meggyőző. Ideális akár családok számára is, a belső tér bőséges, a csomagtartó kapacitása (525 liter) több mint elegendő, amelyhez ráadásul társul egy sor támogatás, mint például 12 voltos csatlakozó, vagy a rögzítőfülek. Az letisztult, elegáns, sportos utastérbe a Giulia költözött, ahonnan megörökölte a jó alapanyagokat: valódi bőr, fa és első osztályú szövetek teremtenek a szemnek és a tapintásnak egyaránt kellemes felületeket. A felszereltség is pazar: 18 colos könnyűfém keréktárcsák, fűthető bőrülések motoros állítással, acél küszöbbetétek, tolatóradar, bixenon fényszórók, 6,5 colos Alfa Connect rendszer, tempomat, valamint az automata kétzónás légkondicionáló.

A külső megjelenésre egy Alfa Rómeónál soha nem lehet panasz, a sportos formájú Stelvio arányai erőt és dinamizmust fejeznek ki, kompakt méretekbe sűrítve. Az olasz stílus, életérzés mindenhol tetten érhető. A kormány mögött megtalálható alumínium váltófülek szinte minden pozícióból elérhetők, különleges élmény kapcsolgatni őket, ezzel váltogatva a nyolcsebességes automata váltó fokozatait. A 2,0 literes turbo motorból mondhatni, kihozták a maximumot: teljesítménye 280 lóerő, ami lehetővé teszi a Stelvio számára, hogy elérje az akár 230 km/órás sebességet. A végsebesség mellett a gyorsulási mutatóval sem kell szerénykedni: 5,7 másodperc alatt kapaszkodik fel százra. De el ne felejtsük, hogy egy SUV-ról beszélünk!

Ezt az erőt egy rövid ideig mi is megtapasztalhattuk, amikor immáron hazai sztrádán 100 km/órás sebességnél a már megénekelt Mercedes Cls aktuális tesztelői egy random gyorsulásra hívtak ki, természetesen maximum 130 -as tempóig. Ha nem vagyok ott, el sem hiszem, de a Stelvio bizony hosszú ideig egálban volt a jóval erősebb csillagossal, de aztán a végén csak győzött a több mint száz lóerő különbség. Nem csoda, ha gyorsan elillant ez a felejthetetlen, 4 napos hosszú hétvége!

Szerző: Harmati Attila


A Világjáró útját a Pappas Auto Magyarország Kft., valamint a SalzburgerLand Tourismus GmbH támogatta. További információk: www.pappas.hu, www.salzburgerland.com

 

(Összesen ennyien olvastátok: 393 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

A világ leghosszabb buszútja: Zötyögjünk Londontól Kalkuttáig

Ahogy a világ leghosszabb vasútvonalát, ami jelenleg is a Transzszibériai expressz útvonala,...
Teljes cikk