nikko
Toshogu szentély

Őszi színpompa japán módra

Japánban a négy évszak váltakozása mindig különleges szépséggel vonja be a tájat. Ez alól természetesen az ősz sem kivétel, sőt léteznek olyan helyek az országban, melyek csak ebben az időszakban megtapasztalható élményeket és szépségeket nyújtanak. 

A Japánspecialista utazási iroda összeállította azt a három japán helyszínt, ahova feltétlenül érdemes ellátogatni ősszel, vagyis a Momiji idején. Első helyszínünk érdekes módon a nagyváros, Tokió centrumában található. A Happoen, vagyis „a nyolc égtáj kertje” az ország egyik legkülönlegesebb helyszíne, hisz itt az utazót a nyugalom, a természetközeliség és a tradíció háromszöge keríti hatalmába.

De hogyan lehet ez, hiszen a kert a 14 milliós, zsúfolt és zajos nagyváros kellős közepén csücsül? Úgy, hogy a gondos figyelemmel kialakított kert maga a béke szigete, ahol ámulatba ejtő környezetben, történelmi épületek és különleges bonsai fák között élvezhetjük az ősi japánkert földöntúli nyugalmát. A fák és bokrok ültetésének, a kert belső dinamikájának köszönhetően a város zaja teljesen kiszorul a kertből.

Happoen kert, háttérben a koi tóval
Happoen kert, háttérben a koi tóval

Ha több időt is el tudunk itt tölteni, a Happoen elénk tárja az Edo korszak romantikáját, valamint Japán egyedülállóan gazdag kultúráját és szellemiségét. Elnevezése látványából ered, hiszen a kert minden égtájból szemlélve csodálatos, különösen ősszel, amikor az ezer színben pompázó falevelek között egy teljesen más világban érezhetjük magunkat.

Happoen_kert
A Happoen kert jellegzetes kőlámpásai

A fővárostól picit eltávolodva találjuk Nikkót, az ország egyik legfestőibb tájával rendelkező városát. A település természeti kincsekben és látnivalókban különösen gazdag, hiszen lépten-nyomon hegyek, völgyek, folyók, meleg vizű források, tavak, szakadékok és vízesések szegélyezik. Nikkó emellett híres történelmi örökségéről is, úgy is nevezik: a sógunok nyughelye. Itt található a leghosszabban, egyhuzamban uralkodó család, a Tokugawa dinasztia családi nyughelye.

Nikko_01
Toshogu szentély

Ennek révén Nikkóban impozáns mauzóleumokkal és emlékművekkel is találkozhatunk, amelyek az országban található legszebb építészeti remekek közé tartoznak. Ennek remek példája a Toshogu szentély, amely díszítésével és faragványaival egyedülálló látványt nyújt az oda látogatóknak. Ráadásul, ha ide érkezünk, alkalmunk nyílik megkeresni a méltán híres, három bölcs majmot, akik a legendák szerint nem hallják, nem beszélik és nem látják a gonoszt.

Shikoku szigete

Japán negyedik legnagyobb szigete főként zarándokhelyeiről híres, itt található ugyanis a 88 templom zarándokút, amely Japán egyik legősibb és egyben leghosszabb ilyen útja. A szigetet elképesztő szépségű hidak kötik össze a főszigettel, így könnyen megközelíthető; minden évben több millióan látogatnak el ide azért, hogy végigjárják az 1400 kilométeres utat, amelyet 88 buddhista templom szegélyez.

Shikoku_zarandoklat
Shikoku zarándoklat

Bár van hivatalos útvonal, amely az óramutató járásával megegyező irányban járja körbe a szigetet, nem kötelező ezt betartani, ráadásul nemcsak gyalogszerrel, hanem bármilyen közlekedési eszközzel teljesíthetjük a távot, annál is inkább, mert a zarándokút gyalogos megtétele másfél-két hónapot vesz igénybe. Ennek ellenére azok, akik látni szeretnék a sziget valódi, hagyománnyal és különleges természeti értékekkel tarkított arcát, mindenképpen saját lábukon induljanak útnak, legalább egy rövid szakaszon.

Mindezeken felül még megannyi csodás tájat és felejthetetlen élményt rejt Japánban az ősz, melyet érdemes legalább egyszer élőben is megnézni.

Képek és forrás: Japánspecialista

(Összesen ennyien olvastátok: 1 640 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

Megnyitotta kapuit a DNB Budapest, a Marriott Hotel új étterme

A Budapest Marriott Hotel újragondolt étterme nyolc hétig tartó felújítási munkálatokat után...
Teljes cikk