sassanag

Nagy, erős és kényelmes – Kipróbáltuk a Ssangyong Rextont

„De szép autód van! Mi ez? Ssangyong?” Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések zajlanak le köztem és idegenek között, amióta nálam van az új Rexton. Szóval ráfér még egy kis ismertség az új Ssan­gyongra, bár az alapok már megvannak.

Tavaly nyáron már teszteltem ezt az autót, mostanában pedig kifejezetten szélső­séges időjárási körülmények között, eső­ben, havas esőben, sőt hóban is közlekedhet­tem vele. Az autó formája – ha nem is mondanám áram­vonalasnak -, mégis stílusos, és ami fontos, nem hasonlít a versenytársakra. Méretével és egyediségével kitűnik a tömegből. Hosszú, szé­les és még magas is, főleg a nagyon hasznos tetősínnel. Majd’ két méteres. Igazi terepjárós forma, nem az a városi SUV feeling. De nem is akar annak látszani.

Gombnyomás kézügyben

A magasságot már a beszálláskor érezzük, fel kell lépnünk, hogy behuppanhassunk a szép bő­rülésekbe. A kinti megújulás szinte semmi, ahhoz képest, hogy mekkorát változott a Rexton az elődjéhez képest belül. Itt már korántsem te­repjáró érzésünk van, sokkal inkább luxusautó­ban érezzük magunkat.

Az egész belső tér igényes, a varrott bőr iga­zán elegáns, a kormány jó fogású bőr, rajta sok minden elérhető, mégis gyorsan megszokha­tó és könnyen kezelhető. Innen lehet a műszer­fal közepén lévő digitális kijelzőt kezelni, a ze­nét, a hangerőt állítani és ide került a tempo­mat is. Bár én jobban szeretem a Merciknél és a régi Rextonnál is jól funkcionáló, önálló kar­ral irányítható sebességtartó automatikát, ez a megoldás is egyszerű és jól működik. A kormányon van még egy gomb, amivel a kormány­fűtést kapcsolhatjuk be. Ez most télen igazán praktikus.

Credit: Ssangyong

A műszerfal közepét egy óriási, 9,2 colos tab­let-szerű kijelző uralja. Alatta néhány egyszerű gomb. De semmi túlzás, minden nagyon könnyen átlátható. A nagy kijelző érintőképer­nyős, a navigáció, a rádió és a beállítások igazán könnyedén állíthatók. Előttünk a központi mű­szerek, a szokásos kilométeróra és a fordulat­szám-mérő. De ezt a kormányról egy gombbal akár el is tüntethetjük, és a középső digitális ki­jelzőt akár személyre is szabhatjuk. A középső konzolon állíthatjuk be a zenét és hangolhatjuk össze a rendszert a telefonunkkal. Ez szeren­csére nagyon gyors, így hosszú úton (főleg kül­földön) nem kell keresgélni a csatornákat, hall­gathatjuk a saját zenénket bluetooth-on. És mi­lyen minőségben! S bár a Ssangyong nem jelöli meg a márkát, de igazán jó minőségű a hifi.

Családra tervezve!

Az ülések nagyon kényelmesek, csak gombok­kal állíthatók és memorizálhatók, és nem csak ülésfűtés, hűtés is van bennük! Sőt, még a dönthető hátsó ülések is fűthetők, az utolsó sorban pedig két ülés lapul. Így akár 7 személyt is utaztathatunk.

Credit: Ssangyong

Egy nagyobb család is bőven elfér a kocsiban: Öt személy kényelmesen utazik az óriási beltér­ben. A csomagtartó ilyenkor hatalmas. Most, a hóban két szánkót szinte csak bedobtam hát­ra, az előző hétvégén pedig 3(!) biciklit is elvit­tem vele. Igaz, ekkor egy ülést a második sorból le kellett hajtanom. Szóval az új Rexton, elké­pesztő helykínálattal rendelkezik. A csomag­tartó alaphelyzetben 1051 literes. Ha ledöntjük a támlát, 23 liter híján két köbméter. Ha mind a hét ülést használjuk, marad még a harmadik sor mögött 240 liter.

Úttalan utakon

Az új Rexton alapvetően hátsó kerék hajtású, de persze csak egy gombot kell elfordítanunk és máris 4X4-es igazi terepjáróvá válik. Ezt a szán­kózáskor próbáltam ki először. A domb tetejére mások felmásztak, mi a Rextonnal mentünk föl a tetejére. Egy kis hó meg sem kottyant neki.

A 2,2-es dízel erőforrás 187 lóerős, és ahhoz képest, hogy mekkora autóról van szó, egész di­namikusan lehet vele menni. Ki tudok lőni ve­le a lámpánál, és az előzéshez sem kell sokat készülődnöm. És persze erős, azaz nyomaté­kos is, sokat mondó adat, hogy akár 3 tonnát is húzhatunk vele. A 7 sebességes automata váltó finoman működik, egy kis pöcökkel pedig akár manuálisan is kapcsolgathatjuk a sebessége­ket.

Credit: Ssangyong

Ahhoz képest, hogy mekkora autó, még a fo­gyasztása is baráti, mert városban 11 liternél nem mértem többet, országúton 9 literrel is be­éri. És még egy nem elhanyagolható szempont: az ára. Már nyolcmillió forintért hozzájutha­tunk egy ilyen autóhoz, na jó, nem ilyen felsze­reltséggel. De a minden földi jóval ellátott au­tónk is megáll 13-14 millióból, ami a konkuren­cia hasonló modelljeinél minimum 2-3 millióval olcsóbb.

Összességében egy igazi nagy világjáró az új Ssangyong Rexton, amivel nemcsak az utakon, hanem majdnem bárhol kalandozhatunk.

További információkat a www.rextonsuv.hu oldalon találtok.

(Összesen ennyien olvastátok: 902 , ma: 1 )
Címkék a cikkből:
, ,
További cikkek - Almásy Gyula

A nyüzsgő mellékutcák városa – Delhi

Delhi az a város, ahol az időutazás tényleg lehetséges: kilépve az időgép...
Teljes cikk