drhozi

Érték a tégelyben – Interjú dr. Házi Edinával

A növények világa mindig közel állt hozzám, a nagymamám ültette el bennem a lelkesedést, s évekig tanított, hogy miként gyógyíthatunk a növények varázslatos erejével.

Dr. Házi Edina kozmetikumkutató- és fejlesztő gyógyszerész, Piliscsabán működő családi manufaktúrában készíti az egyre népszerűbb DRHAZI termékeket. A márka névadójával és alapítójával a kozmetikumokról, a márka létrehozásáról és bőrünk egyensúlyáról beszélgettünk.

Hogyan született meg benned a gondolat, hogy egy bőrápolási márkát hozz létre?

Intenzív bőrproblémákkal küzdöttem és végül az arcbőröm is extrém érzékennyé vált. Képtelen voltam bármilyen arckrémet használni, pedig sok natúr és bio kozmetikumot is kipróbáltam, de hiába. Mindez arra késztetett, hogy tudásomat elmélyítsem a témában és szakmai szemmel vizsgáljam meg a világpiacon kapható kozmetikumokat. A nővérem, aki Düsseldorfban él és kozmetikusként dolgozik mindig támogatott abban, hogy keressek, kutassak, próbáljak ki újabb és újabb hatóanyagokat. Ő hívta fel a figyelmemet arra is, hogy minden évben, Düsseldorfban gyűlnek össze a világ nagy kozmetikai cégei, akik a legújabb innovációkat hozzák el. Átböngésztem és kielemeztem a kínálatukat, így lett rálátásom arra, hogy miként dolgoznak a nagy cégek. Elkezdtem böngészni azt is, hogy mi a bio és a natúr termékek kitételei, minek kell megfelelni. Például már natúrnak számít az a termék, amelynek 50 százaléka natúr összetevőt tartalmaz. A bionál pedig az a fontos csupán, hogy biológiailag ellenőrzött gazdálkodásból származzon a termékben található összetevők egy része. Amikor rájöttem arra, hogy gyógyszerészetileg egyszerű összetételekről van szó, arra jutottam, hogy akár én magam is összeállítanék olyan krémeket, amelyek biztonságosságát és hatékonyságát garantálni tudom.

Milyen hatóanyagokhoz nyúltál?

Elkezdtem az alapanyagokat úgy összeválogatni, hogy a bőr számára megfelelő legyenek. Hiszen ha tudjuk, hogy milyen a bőr molekuláris összetétele, akkor azt is meg tudjuk határozni, hogy milyen anyag kell ahhoz, hogy a bőr elváltozásait gyógyító, korrekcióra képes kozmetikumokat állítsunk elő. Már az első készítmények is nagyon jól működtek, de szerettem volna, ha még hatékonyabbakká válnak. A világ számos pontjáról beszerzett növényi kivonatokkal dúsítottam, és voltak, amelyek tökéletesek voltak, de olyanok is akadtak, amiket a kellemetlen illatuk miatt menet közben el kellett hagynom. Kitanultam az aromaterápiát, így kerültek a termékekbe olyan illóolajok, amelyek nem csak illatosak, de a bőr számára megfelelő hatásúak is. Maximalista ember vagyok, számomra nagyon fontos az elérhető legmagasabb hatékonyság és a tisztaság. Ezért elsőként a bőrazonos összetételre, a tisztaságra és a minőségi alapanyagokra összpontosítottam. A krémek kiválóan szívódtak fel, de a hatékonysággal nem voltam megelégedve. Végül felfedeztem a biotechnológiai anyagokat, főként a peptideket, melyek segítségével a krémek egy magasabb kategóriába léptek. Így születtek meg a DRHAZI hightech natúrkozmetikumok.

dr. Házi Edina

Hol és hogyan készülnek a termékek?

Piliscsabán élünk és ott működik a családi manufaktúránk. A DRHAZI készítményeket a leggondosabb manuális módszerekkel a krémkészítés hagyományának megfelelően állítjuk elő, viszont értékes alapanyagokat és kiváló hatóanyagokat alkalmazunk. Ma már elérhető bármely csodálatos alap- és hatóanyag. Az érték a tégelyben van. Az összetételeink 100%-ban természetesek, és a csomagolásainkon minden esetben érthető módon feltüntetjük a készítmény összetételét.

Miben mások a DRHAZI termékek?

Száz százalék hatóanyag kozmetikumokat gyártunk. Alapolajokként is értékes, a bőr számára hatékony olajokat használunk, mint a rizs-, a barackmag-, az avokádó-, a makadámiadió- vagy a jojobaolaj. Ezekhez társulnak az olyan hatóanyagokban gazdag olajok, mint a málnamag-, gránátalmamag- vagy argánolaj, amiből nagyon kicsi is elegendő. Ráadásul deutérium csökkentett vízzel dolgozunk, amiből az adott bőrtípusnak megfelelő virágvizet készítünk, így nagyon különleges készítmények születnek. Ez olyan, mint a festészet, amiben kreatívnak kell lenni és folyamatos fejlesztést igényel. Sosem lehetek elégedett, mert a tökéletességre törekszem. Így tudunk fejlődni és egyre jobbá válni.

Miért gond, ha nem natúr terméket használunk bőrünk ápolására?

Egyrészt az arcbőrünk nagyon érzékeny, másrészt működő-élő sejtek alkotják, lélegzik, és saját anyagcseréje van. Bármi károsítja, ami nem segíti, támogatja. Elsőként a bőregyensúly károsodik, majd később a szerkezete és a funkciói. Sajnos a legtöbbször akkor vesszük ezt észre, amikor már kellemetlen bőrtüneteink jelentkeznek. Így legalapvetőbb minden testápolási terméknél a tisztaság: ne juttassunk méreganyagokat a bőrfelszínre, a testünkre. Ha ennek a kritériumnak megfelel egy készítmény, ezután lehetünk tekintettel arra, hogy milyen és mennyi értékes hatóanyagot tartalmaz.

Miként tudnak a kozmetikumok segíteni bőrprobléma esetében?

Az egészséges bőrnek a szerkezete és a természetes zsírozó állapota is egyensúlyban van. Ha ez felborul, eltolódik, akkor kezdődnek a bőrproblémák. Ilyenkor a DRHAZI Balance koncepcióval és a Balance kozmetikumok helyes használatával helyreállítható az eltolódott bőregyensúly. Emellett az intenzív regeneráló hatóanyagok segítik a bőr szerkezetét optimalizálni.

Kevesen hallottak arról, hogy az arcbőr egyik kellemetlen kórokozója egy bizonyos atka. Mit tudhatunk erről?

A bőratka normál esetben is jelen van az arcbőrünkön, de semmilyen gondot nem okoz. Ám, ha a bőr sérül, a bőratkák másként viselkednek, ráadásul, ha a sérült bőrt natúr termékekkel ápoljuk a demotex atkák még inkább elkezdenek szaporodni. Ennek oka, hogy az általános krémekben lévő szintetikus adalékanyagokat nem szereti a demotex atka, ám a natúr olajokat annál inkább. Pillanatok alatt elszaporodik és az elhalt atkák gyulladást okozhatnak a sérült bőrfelületen. Sokan nem is állnak át a natúr termékekre, mert tévesen értelmezik a lezajlott folyamatokat: azt gondolják, hogy a termékekkel van baj, noha a bőrük sérült, beteg. Ha az elsődleges okot megoldjuk, a bőrt kiegyensúlyozzuk, akkor a kozmetikumokkal sem lesz gond a későbbiekben. Ezért ismertetem a bőrmegújító folyamatot a hozzám betérőkkel, és ajánlom mind a szalonkezeléseket, mind az otthoni, kéthónapos bőrmegújító programot.

DRHAZI szalon és üzlet

Mivel segít hozzá a DRHAZI bőrünk jobb megértéséhez?

Elsősorban a weboldalunkon megtalálható sok fontos információval. Ezeket átböngészve bárki megtudhatja tartalmaz-e az adott termék olyan hatóanyagot, ami allergizál. De így az is látható, milyen sok hatóanyag szerepel egy-egy kozmetikumban. Ha érdekli, akkor végigböngészheti a terméklapot, ami a leíráson kívül a hatóanyagokat, a hightech hozzátevőket, az illóanyagokat tartalmazza, sőt, az összes hatóanyag ismertetőjét is megtalálhatja.

 


További információ: www.drhazi.hu

DRHAZI Szalon: Budapest, Mammut 1. Bevásárlóközpont, 1. emelet

Bejelentkezés: 06-20/265-8880

(Összesen ennyien olvastátok: 1 746 , ma: 1 )
További cikkek - Kovács Nóra

Szilvásvárad te csodás! Pihenés a Szalajka-völgyben

A Szilvásváradra látogató kirándulókat egész évben programok sokasága, hangulatos éttermek, magán szálláshelyek,...
Teljes cikk